Ezer könnycsepp Ha minden bánat egy könnycsepp...
Az első könnycsepp,gördül az arcomon, A fájdalomnak magam átadom, A századik könnycsepp,lecsordul, Még mindig fáj,az ég elkomorul, Itt a kétszázadik könny gyémánt, Tökéletes,érzéssel teli,nagyon bánt, A háromszázadik száguld le az arcomon, Még mindig itt vagy régi jó ismerős:Fájdalom, A négyszázadik,váj barázdát az arcomra, Mindig mint testvéremre ugytekintek a bánatra, Az ötszázadik,úgy érzem szívem megkeményedett,acél, Erős vagyok,szívem bátor,s remél. Hatszáz,erős vagyok,bírom,magamat ezzel nyugtatom, Próbálom legyűrni a fájdalmat,szívemet jókedvvel áltatom, Hétszáz,erőm még kitart,jókeddvel palástolom még bánatom, De már érzem ezt az állapotot nem sokáig tarthatom, Nyolcszáz,rájöttem ismét...nem vagyok erős,gyötör a bánat, Minek ámítottam magam,ez csak többet árthat, Kilencszáz,magány,fájdalom,sötét, Álmaim gyötörnek,rettegve várom az estét, Ezer,itt az ezredik könnycsepp lezuhan az arcomról, Feladom,nincs tovább,egyre többet gondolkozok a halálomról. Egyedül?Minek!Bánattal?Értelme nincs!Szívvel szeretni?Csak fájdalmat ad! A fájdalom,a magyány egyre csak nő,szívja erőmet,míg az idő csak halad. Az ezrediket már nem szárítja föl a szél,csak a vér, Az ezredik után már nincs aki remél...
Jön az ezeregyedik, szívem fáj, szívem már nem reménykedik..... |